A Via Nova ICs kiáll a szlovákiai magyarok pártja, a Magyar Koalíció Pártja mögött, errőll tett tanúbizonyságot június 21-én Érsekújvárban is, ahol nagy számban vettek részt az MKP nagygyűlésén.
Zsúfolásig megtelt vasárnap délután az érsekújvári Millennium Sportcsarnok. Egész Szlovákiából érkeztek autóbuszok, sokan eljöttek olyanok is, akik ugyan nem tagjai a magyar pártnak, ám úgy érezték, jelenlétükkel támogatni kívánják a felvidéki magyar egységet.
A rendezvényen A Via Nova ICs nevében Hodosy Szabolcs mondott beszédet, melyet most közlünk.
Tisztelt Nagygyűlés, egységért kiáltó tömeg!
Talán nem kellene feltennem a kérdést, mert tűnhet költőinek is, ezért segítségül hívom Petőfi Sándort, ki A szájhősök című versével az alábbiakat vetette papírra:
„Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!”
Ezek a kérdések nem véletlenül merültek fel bennem, azóta foglalkoztatnak, amióta a Magyar Koalíció Pártjának hátat fordítottak néhányan, melyek közt vannak olyanok, akik saját gyermeküket próbálják meg- és kitagadni, s olyanok is, akik csecsszopóként a párton csüngtek míg javuk származott belőle, de most már úgy gondolják elég erősek a párt nélkül is...
De miért is vagyunk ma ilyen szép számban jelen?A nagygyűlés célja mindent elárul, s az is, hogy egy tömbben, tömegként mindannyian az MKP mellett kiállunk. Hűek maradunk ahhoz a zászlóhoz, mely 1998 óta leng körül bennünket, védve - óvva a felvidéki magyarság érdekeit, képviselve minket nemcsak helyi önkormányzati és megyei szinten, hanem a Nemzeti Tanácsban és az Európai Parlamentben is. Meglátásom szerint a Magyar Koalíció Pártja érdekeinket most is legalább olyan szinten képviseli, mint tette azt 2007 márciusa előtt. Teszi ezt viszont olyan helyzetben, amikor ellenzékben vagyunk, amikor a jelenlegi kormány egyes képviselői át akarták íratni tankönyveinkben a földrajzi neveket, amikor a tömb magyarság által lakott területen elhallgatott a Pátria Rádió, amikor napjainkban már nemcsak iskoláinkra és kultúránkra, hanem anyanyelvünkre is törnek. Kérdem én: Most kell gyengíteni a pártot? Most kell Önös érdekeiket érvényesíteni a pártot elhagyóknak? Olyan komoly érveik vannak, illetve eszmei és véleménybeli ellentétek, hogy azt a párton belül, demokratikus keretek között nem lehet orvosolni?
Számomra a Magyar Koalíció Pártja egy olyan szervezett rendszer, mely a felvidéki magyarság érdekképviseletéért ténykedik, s melyben mindenkinek szabad és kell tennie – dolgoznia. Mint minden jogállamiságban működő szervezetben, az MKP - ben is van mód a szabad véleménynyilvánításra, javaslatok tételére és ami a legfontosabb, van kötelesség is: a közös döntések tiszteletben tartására és betartása. Erről is szól a demokrácia, ami számunkra, fiatalok számára már természetes államigazgatási forma. Lehet hogy nem a legjobb, de még nem találtak ki jobbat ... s még olyat sem láttam, hogy a farok csóválná a kutyát. Ezért érthetetlenül álltam én is a pártnak hátat fordítók érveit hallván, mert nem érzem azok valósságát.
Nekünk, fiataloknak, a VIA NOVA ICS-nek viszont feladatunk van.... Zárva sorainkat, összetartva, egymást és a Magyar Koalíció Pártját erősítve tovább tenni a lehető legtöbbet közös jövőnk érdekében. Kiállni a Magyar Koalíció Pártja legitim és legális döntései mellett, melyek többségi akaratból születnek. Támogatni a felvidéki magyarság érdekképviseletét eddig is felvállaló MKP-t minden adandó alkalommal. Jönnek a megyei választások, jövőre a parlamentiek. Bizonyítanunk kell, vagyunk nemcsak sokan, hanem elegen is ahhoz, hogy az MKP-nek továbbra is sikere legyen!
Tisztelt jelenlévők!
A VIA NOVA ICS, a Magyar Koalíció Pártja ifjúsági társszervezete ügyvezető alelnökeként nagy örömmel mondhatom, hogy a VIA NOVA ICS egységesen, egy emberként felsorakozik a Magyar Koalíció Pártja mögé, erősítve annak létét, tetteit és tevékenységét, valamint vezetését. Ezt vallva bátran mondjuk: nem kell még egy magyar párt, nincs szükség a magyar érdekképviselet gyengítésére!