Lőrincz Tamás: Gondolatok 1848. március 15. üzenetéről

Tisztelt ünneplő közösség! Hölgyeim és uraim!
Mindenekelőtt nagy tisztelettel köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünk alkalmából.

Kérem, nézzék el nekem, hogy nem tartok történelmi áttekintést. Nem akarok politikai üzeneteket, állásfoglalásokat sem megfogalmazni. Inkább arra a kérdésre próbálok választ keresni, hogy mit jelenthet ez az ünnep a 21. század Európájában, egy globalizált, multietnikus, multikultúrális társadalomban, egy napról-napra változó világgazdaságban, forradalmaktól és háborús állapotoktól sem mentes világban.

Március 15. .... Egy ünnepnap, amely egy nemzet elkötelezettségéről, szabadság iránti vágyáról, áldozatkészségéről, elhivatottságáról tanúskodik. Egy olyan nap ez, amely politikai, közéleti, felekezeti, szociális osztályok közötti különbségeket mellőzve és kizárva egy egész nemzet számára lehet példa és követendő út. Egy olyan nap ez, amely az egységről, a közösség érdekének személyes ambíciók elé helyezéséről, a közös ügy felvállalásáról szól.

Ezen a napon nincs helye az összetűzéseknek, vitáknak, sértődéseknek, egymás ellen feszülésnek. Ezen a napon egy akaratra, egy szándékra emlékezünk. Mégpedig a magyar nép szabadság iránti vágya előtt, a független, szabad haza iránti vágyakozás előtt hajtunk fejet. Egy olyan népről beszélünk ma, amely Európa közepén megálmodta a „békét, szabadságot és egyetértést”. Ezt a hármas jelszót olvashatjuk a 12 pont előtt is, amelyeket a forradalmi ifjak fogalmaztak meg, és amelyek a szabadságharc alapvető követeléseivé lettek. Bár 1849-ben a magyar szabadságharcot az osztrák-orosz összefogás térdre kényszerítette, az kétségtelenül fontos részévé vált közösségünk önazonosságának és meghatározásának. Ezért kell megemlékeznünk erről a napról.

De maradt-e valami a béke, szabadság és egyetértés utáni vágyakozásból? Megvan-e manapság ez a három alapvető dolog?

Látszólag béke van. Nem a fegyvereké az elsődleges szerep. Térségünkben nem hadakoznak az államok, nemzetek. Nem feledkezhetünk el azonban arról, hogy a világban továbbra is a bizalmatlanság uralkodik. A fejekben még most sincs teljesen béke. Rejtett módon, vagy akár nyíltan támadják egymást az emberek csak azért, mert más gondolkodásúak, mások a saját jövőről megfogalmazott elképzeléseik. Sőt, több országban az emberiség ellen követnek el rettenetes bűnöket. És ez elfogadhatatlan. 1848-ban az emberek igenis ki mertek állni a békéért.

S mi a helyzet a szabadsággal? A szabad gondolkozás, szabad megnyilvánulás, az egyéni szabadság és a közösség szabadsága mintha nem tartozna az alapvető társadalmi értékek közé. Mintha egy 40 évig uralkodó rendszer maradványa élne sokakban, és aki szabadságot követel, azt meg kell büntetni, ki kell rekeszteni a társadalomból.

Egyetértés? Megvan a kellő szándék az egyetértésre? Mintha ez is hiányozna sokakban. Mintha az egyéni boldogulás mások lekicsinyítésében nyerne kiteljesülést. Sokan elfelejtik, hogy az egyén csak a közösséggel együtt boldogulhat igazán. Ezért fontos az egyetértés és megértés.

1848-ban a márciusi ifjak és a később hozzájuk csatlakozó tömeg olyan példát mutattak a következő generációk számára, amelyet emelt fővel és büszkén kell vállalnunk. Megmutatták ugyanis, hogy van olyan ügy, amely képes egyesíteni az embereket…, hogy van olyan cél, amelynek elérését mindenki támogatni tudja. Az is tanulság lehet számunkra, hogy a nép, a nemzet egyként vállalta fel az ügyet: a zsarnokság, elnyomás, egyenlőtlenség megszüntetését, a magáról szabadon rendelkező ország kialakítását, az egyenrangúság megteremtését.

Ezek után tegyük fel magunknak a kérdést, hogy manapság mennyire fontos számunkra mindez. Vagyunk-e elég elszántak és van-e megfelelő önbecsülésünk, hogy magyarként felvállaljuk a magyarságunkat ebben az országban is? Hajlandók vagyunk-e megőrizni azokat a kötődéseket, amelyeket megtagadni nincs jogunk? Vagyunk-e elég kitartóak és büszkék ahhoz, hogy a szabadságharc vívmányai ne vesszenek feledésbe? Vagy éppen ellenkezőleg??? Fontosabb számunkra a jólét, mint az érték? Erősebb bennünk a személyes ambíció érvényesítése, mint a közösség szolgálata? Elég bátrak vagy talán túl kényelmesek vagyunk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni az egy nemzetet, közösséget megszégyeníteni és másodrangúvá degradálni akaró döntésekkel? Fel tudjuk vállalni a felelősséget, amellyel a közösségünk iránt tartozunk?

Talán nem is olyan egyszerű válaszolni ezekre a kérdésekre. De talán 1848. március 15-én gondolkodtak az emberek a kudarc lehetőségén??? Talán kérdés volt számukra, hogy az országnak és a népnek szabadon kell élnie, mert csak így tehet felelős lépéseket saját jövőjének alakítása érdekében? És mégis, szervezett hadsereg hiányában is hajlandók voltak belevágni egy álom megvalósításába. Kitartó és büszke vállalás jellemezte 1848-at. Elfelejtették a személyes érdekeket és egységes véleményt tudtak megfogalmazni a haza és a nemzet érdekében. Számukra nem volt kérdés a bátorság és elszántság. A haza volt az egyetlen szempont, a hazának vetettek alá mindent. Felelősségteljesen vállalták akár a halált is és az egyéni megszégyenítést, de csak azért, hogy a haza éljen és büszke országként létezzen tovább.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Nekünk nem kell forradalmat csinálnunk ahhoz, hogy tanúságot tegyünk nemzetünk összetartozásáról. Nem kell fegyvert ragadnunk ahhoz, hogy megvédjük, illetve kivívjuk magunknak a jogokat és azok tiszteletben tartását. Nekünk csak egy dolgot kell tennünk. Bölcseknek kell lennünk. És bár például a kettős állampolgárság kérdése mindenki szabad akaratán múlik, a népszámlálás mindenkire nézve kötelező. Itt aztán tényleg megmutathatjuk erőnket, életképességünket. Vállaljuk magunkat!!!

Hiszen egy nemzethez való tartozásunkat még a globalizáció sem hazudtolhatja meg. Nekünk nem képzelt közösségekhez kell tartoznunk, s nem valós közösségekhez kapcsolódó képzelt kötődéseket kell vallanunk. A közösség minden tagja felelősséggel tartozik a teljes közösségért. A közösség biztonságérzetet ad. Egy erős közösség jogokat és lehetőségeket biztosít. A másokkal szembeni állandó megfelelési vágy és önfeladás hosszú távon csak sorvadáshoz vezethet.

Nekünk, határon túli, felvidéki magyarként tehát minden nap meg kell vívnunk a magunk kis forradalmát lelki, szellemi, kulturális téren. Az 1848-as szabadságharc hősei azonban megfelelő iránymutatást adtak 163 éve, és támaszunk lehetnek, ha a feltett kérdésekre keressük a megfelelő választ.

(A szöveg ünnepi beszédként hangzott el 2011. március 13-án Nyírágón és Garamszentgyörgyön.)