Nyilatkozat a parlament Emberjogi, Nemzetiségi és Nőügyi bizottságáról

A Magyar Koalíció Pártja megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy az előzetes hírek alapján Anna Belousovová esélyes az újonnan megalakuló szlovák parlamentben az Emberjogi, Nemzetiségi és Nőügyi bizottság élére. Az MKP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Szlovákia területén élő kisebbségek jogállásának betartását felügyelő parlamenti bizottság munkáját annak az SNS-nek az alelnök asszonya irányítaná ezentúl, amely az elmúlt évek során folyamatosan a kisebbségi identitás rombolását szorgalmazta, s amelynek óriásplakát-kampánya a parlamenti választások során nagyrészt a kisebbségek ellenében folyt. Az MKP véleménye szerint a jobboldali kormánykoalíció pártjai nem egyezhetnek bele és nem szavazhatnak meg egy ilyen javaslatot.

Meglepőnek tartjuk továbbá, hogy az emberjogi bizottság elnöki posztjára nem A. Nagy László parlamenti képviselő a jelölt, aki több éven keresztül irányította a bizottság munkáját. Ennek a bizottságnak ez idáig csak kisebbségi politikus volt a vezetője: A. Nagy László és Berényi József személyében.

Pozsony, 2010. július 7.

Dunajský Éva
az MKP sajtóosztálya