A Felvidék Ma hírportál egy érdekes, számunkra tanulságos cikket közöl. Én személy szerint azon is csodálkozom, hogy Bugár Béla felismerte egy pártnak szüksége van az ifjúságra, annak idején ezt nem így látta.
A cikk végén a Via Nova - ICs dicséretben részesül, a cikket az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.
Madarat tolláról… Annyiszor hallottuk már ezt, s talán minden alkalommal be is vált. Higgyék el, politikai pártok megítélésben is sokat segít ez a jól ismert közmondás. Egy felháborító esemény kellett ahhoz, hogy megbizonyosodjak erről.
Feleségem nagykaposi származású, ezért ha tehetjük, leutazunk a családdal keletre, hogy meglátogassuk az ottani rokonokat. Idén nyáron úgy időzítettünk, hogy a nagykaposi vásáron és az azt követő programokon is ott lehessünk.
A vásár első napján a sátrak között sétálva egy sárga-fekete bogárnak öltözött figurára lettem figyelmes, amint kisebb társasággal sétál fel-alá a tömegben, közben aki akart, fényképezkedhetett vele. A bogárfigura hasán annyi állt, hogy PONTE. Nagykaposi barátom kapott is tőlük egy szórólapot, amit később unalmamban áttanulmányoztam.
A gyenge minőségű, fénymásolt papíroson szlovák nyelven reklámoztak egy ifjúsági csoportot. Bár Nagykapos régi magyar város, nem elképzelhetetlen, hogy szlovák ifjúsági csoport is működjön ott, azért még vehették volna a fáradtságot, hogy magyar nyelven is megszólítsák a járókelőket – gondoltam. Kíváncsiságból rákerestem a szórólapon megadott weboldalra. Óriási meglepetésben volt részem! A PONTE nevű ifjúsági csoport a MOST-HÍD nevű vegyespárt ifjait tömöríti – mint az kiderült a www.ponte.sk oldalon található csakis szlovák nyelvű információkból.
Nem az volt meglepő számomra, hogy az együttműködés pártja, a MOST-HÍD ifjúsági csoporttal is rendelkezik, hiszen az teljesen normális dolog, ha egy párt bevonja az ifjúságot is a munkába. Viszont az egynyelvű szórólap és honlap számos kérdést felvet.
Ezek alapján úgy vélem, a MOST-HÍD ifjai számára nem fontos a magyar nyelv. Ez pedig hatalmas probléma, hiszen hogyan akarják a későbbiekben a magyarság érdekeit szolgálni, ha ilyen a hozzáállásuk? Bugárék erre nevelik őket? Vagy egyszerűen hidegen hagyja a párt vezetését, hogy miként működnek az ifjaik? Ha az együttműködés pártjában ilyen alapvető dolgokra nem figyelnek oda, mit várhatunk tőlük? A szlovák-magyar megbékélés útja az, ha a magyar fiatalokat szlovák ifjúsági csoportba toborozzuk?
Kérem, itt nincs mentség! A honlap már egy jó ideje működik. Az ott olvasható cikkek tanúsága szerint számos magyar származású fiatal is részt vesz a csoport munkájában. Bizonyára, ha lett volna hozzá akarat, a magyar nyelv is helyet kaphatott volna a csoport honlapján és szórólapjain. Ez nem történt meg, ami hatalmas szégyen, hiszen annak a pártnak az ifjúsági szervezetéről van szó, amelyik többségében magyar szavazók segítségével jutott be a szlovák parlamentbe!
Ide jutottunk kérem! Találkozásom a PONTE-jelenséggel szomorú víziót idézett fel bennem a felvidéki magyarság jövőjét illetően. Némi vigaszt nyújt viszont az, hogy a vásár helyszínén a Via Nova Ifjúsági csoport tagjai és pár helyi MKP-s is kinn volt egy közös sátorban. A fiatalok piros-fehér-zöld pólóban, hátukon Ung-vidék felirattal vettek részt azt eseményen. A standjuknál a helyi Szent István napi megemlékezést reklámozták és a kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételét kérelmező petíciót is alá lehetett írni, amit jómagam sem mulasztottam el megtenni.
Újra csak azt tudom mondani: madarat tolláról, pártot ifjúsági csoportjáról ismerni meg!
Szabó Endre, Dunaszerdahely, Felvidék Ma