Tíz éves fennállását ünnepelte a Felvidéki Rockszínház - a Via Nova ICs két tagja is emléklapot kapott

Amit a búcsi Karkó Henriett létrehozott, az egy csoda. Elsősorban ezzel a szóval jellemezték a fennállásának tizedik évfordulóját hat órás lenyűgöző monstre előadással ünneplő Felvidéki Rockszínházat az augusztus 21-i búcsi rendezvény résztvevői.

Tíz évvel ezelőtt, 2000 augusztus 20-án mutatkozott be az István, a király rockoperát előadva a Felvidéki Rockszínház. Azóta több száz sikeres fellépésen vannak túl, Kárpát-medence szinte valamennyi szögletében megfordultak. Híveket, barátokat és kollégákat szereztek. Ezt bizonyította ékesen a mostani búcsi rendezvény is, melynek több mint 100 fellépője volt. Közreműködtek: a Felvidéki Rockszínház énekesei, valamint a Sirülő Néptáncegyüttes a Vajdaságból, a Félegyházi Táncszínház Magyarországról, a komáromi Álmodozók, a Moldvai Csángók, az Iglice Néptáncegyüttes Szőgyénből, a Csalló Néptáncegyüttes Somorjából és a Felvidéki Rockszínház koreográfiai csoportja.

Karkó Henriett nem az az ember, aki magának akarja kisajátítani a babérokat. "Azt, hogy eljutottunk ide, rengeteg ember önzetlen segítségének köszönhetjük" - mondta, és ennek egyfajta kifejezése volt, hogy több mint 100 emléklappal és ajándékalbummal ajándékozta meg azokat, akik támogatják a társulatot. Voltak közöttük "egyszerű" polgárok (nagyon sokan a helyi búcsiak közül), polgármesterek, közéleti személyiségek, újságírók, művészek. Köztük például Batta György komáromi újságíró Mészáros Attila a Via Nova - ICs ipolysági szervezetének elnöke, valamint Neszméri Tünde az Via Nova - ICs alelnöke is.
Igazi majálisi hangulat és ünnepi hangulat jellemezte a búcsi sportpályát, ahová mintegy ezren jöttek el megnézni egy rendkívül színvonalas maratoni műsort, melynek megtekintése ingyenes volt. Ennek ellenére a "színpadon" (esetünkben a búcsi zöld gyepen) egy vérbeli profi maratoni előadás-sorozat zajlott, melyet gyakran szakított meg a közönség soraiból érkező vastaps.

forrás: www.szabadujsag.com