Politikai erőviszonyok napjainkban

Az egyén csak úgy képes létezni a nagyvilágban, ha valamiben hisz, nincs ez másképpen a politikában sem. A politikát manapság 3 fő eszmerendszerre oszthatjuk fel: liberalizmus, konzervativizmus és radikalizmus (sokáig a királyi önkényuralmi eszmerendszert is ide lehetett sorolni, de ez az I. világháború végét követően megszűnt létezni). Ez így volt régen, és így van most is (a radikalizmus a XX. század derekán öltött igazán testet). Azonban napjainkban olyan globális jellegű eseményeknek lehetünk a szem- és fültanúi, amelyek bizony azt sugallják, hogy egy kissé felborult a rend a politikai eszmerendszerek garnitúrájában. Most következzen külön-külön a politikai eszmerendszerek boncolgatása napjainkra is kivetítve.

A liberális eszmerendszer a történelem során kiépített magának egyfajta szilárd erőt, amelyet bizony nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy nem lehet megdönteni. Az ereje leginkább abban volt, hogy olyan államokban örvendet óriási népszerűségnek, amelyek számos történelmi korszaknak az egyik, ha nem a legnagyobb világhatalmi szerepét töltötték be. Erre egy nagyon jó példa az Amerikai Egyesült Államok vagy az I. világháború előtti Nagy-Britannia. Ezeknek az országoknak a lakosság többsége kizárólag abból indult ki, hogy a szabadság mindenek fölött áll, legyen szó mondjuk az emberi jogokról, vagy akár a piacgazdaságról. Ez mind szép és jó, de egy valamit a liberalizmus figyelmen kívül hagyott, mégpedig azt, hogy a szabadságnak van egy határa. Ez manapság csúcsosodik ki a leginkább, amikor is a liberális politikai apparátus egyszerűen tehetetlen például a migránskérdés kezelésében. A liberalizmus bátran kimerem jelenteni bebizonyosodott, hogy csődben van, és ezt egyedül saját magának köszönheti. A legnagyobb hibája, hogy soha nem az adott ország, kontinens lakóinak a szuverén véleményét veszi figyelembe, hanem a bürokrata vezetői által meghozott rossz politikai döntések tucatjait preferálja, holott a szabadság elvének elsősorban arról kellene szólnia, hogy minden egyén kinyilváníthatja tetszését, vagy nem tetszését az adott témával kapcsolatban, nem pedig csak az úgynevezett kiválasztottak egy szűk kis csoportja.

A konzervatív eszmerendszer a történelem során szintén felettébb elterjedt a nagyvilágban. A konzervatív keresztény, értékmegőrző világszemlélet a rendszerváltozás után az egykori poszt szocialista államokban bontakozott ki a leginkább (Nyugaton is volt efféle politikai eszmerendszer, de véleményem szerint az előbb említett országokban alakult ki a leghatásosabban). Ezeknek az államoknak a lakói ugyanis megtanulták a közel 50 év idegen megszállás után, hogy az értékeket bizony meg kell őrizni, különben elvésznek, vagy mások elveszik tőlük. A kulturális értékeken túl a hazai gazdaságon át egészen a keresztény élethez való attitűdig mind-mind magában foglalja a konzervatív nézet. Bár az idő előrehaladtával az erőteljes urbanizáció beköszöntével egyre nehezebbé vált az előbbiekben említett értékek megőrzése, de még mindig az értékek megőrzésének tekintetében élen járnak a kommunista blokk egykori országai szemben a nagy, gazdaságilag stabil államokkal, ahol az alapvető értékeket már nagyon régen felváltotta a pénz szaga. Azonban a konzervatív életszemlélet a poszt szocialista országok méreteiből és világhatalmi státuszukból fakadóan sokáig alul maradt a liberalizmussal szemben. Viszont a napi aktuálpolitikai helyzetben a konzervativizmus reneszánszát kezdi élni. A migránskérdéshez való hozzáállása és a megoldási javaslatai által erősödhetett elsősorban így meg. A konzervativizmus a liberalizmushoz képest sokkal bölcsebben a szuverén nép akaratából kiindulva alakítja ki a politikáját. Nem az idegenek jogait tekinti elsőszámúnak, hanem azt, hogy mit akar maga a nép. Ez az országok lakóinak borzasztóan fontos, mivel véleményük ezáltal meghallgatásra talál. Ha úgy tetszik ennél a politikai eszmerendszernél a demokrácia sokkal inkább be tudja teljesíteni küldetését

A harmadik fő politikai eszmerendszer a radikalizmus, amely egyúttal a legfiatalabb politikai eszmerendszerként is elkönyvelhető. A liberalizmus és a konzervativizmus ugyanis sokáig nem talált kihívóra. A XX. század derekán azonban felbukkant egy új világkép, ami a radikalizmus névre hallgatott. A fasiszta és a kommunista rendszerek idején pedig megmutatta, hogy igenis számolni kell vele, mivel nem egy ember számára a radikális nézetek, és megoldások szimpatikusak. Az idő előrehaladtával végül bebizonyosodott a számtalan hullahegyek után, hogy a radikalizmus, ha egyszer erőre kap, akkor nincs semmi és senki, aki gátat tudna szabni neki. Azonban egy valami akkor is és most is egyértelmű volt, mégpedig, hogy a radikalizmus csak abban az esetben tud testet ölteni, ha a másik két politikai világkép nem örvend a lakosok körében túlságosan nagy népszerűségnek, és manapság egy majdnem igaz, bizony majdnem, mert a konzervatív eszme szerintem a legerősebb. A radikalizmus viszont újra kezd előtörni (elsősorban a liberalizmus csődjéből fakadóan). Az emberek lelkében ugyanis a politikai tehetetlenség érzetből fakadóan egy szikra kezd felvillanni, és ez a szikra folyamatosan egyre nagyobb lesz. A szikrából pedig egyszer csak radikális jellegű cselekvéssorozatok fognak elindulni, amely által előtör a radikalizmus, és ha az egész világon erőre kap, akkor Isten irgalmazzon, hiszen a radikalizmus a történelem folyamán már nem egyszer bebizonyította, hogy ereje teljében maximális káoszt, és csak minimális megoldást hagy maga után.

Összegzésképpen elmondható, hogy többek között a jelen aktuálpolitikai eseményeinek következtében a politikai erőviszonyok átrendeződtek. A liberalizmus válságba került, a konzervativizmus erőre kapott, a radikalizmus pedig várja a kínálkozó alkalmat. Véleményem szerint a politikai eszmerendszerek közül a konzervativizmust kell követni, mivel ez az eszmerendszer tartalmazza a legfontosabb emberi értékeket, és természetesen buzdít azok megőrzésére is. A liberalizmus szerintem már soha nem lesz olyan erős, mint volt azelőtt, sőt… A radikalizmus pedig egyelőre nem tört teljesen felszínre, bár egyesek már nagyon szeretnék, ha végre erőre kapna, de a ratio szerintem ezt meg fogja akadályozni.

Varga Dávid, Via Nova ICS