MKP

Együttműködés megállapodás

Március 29-én Nagy Péter a Via Nova ICS elnöke aláírta az MKP-val való együttműködési szerződést Csáky Pállal, az MKP elnökével. Az alábbiakban a szerzödés teljes szövegét közöljük

Együttműködési szerződés az MKP és a VIA NOVA között

csaky-nagypeti01.jpg

A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa 2008. március 29-i ülése egyik fontos pontja volt a VIA NOVA ifjúsági szervezet és az MKP közötti együttműködési szerződés megvitatása, melyet végül a sajtó nyilvánossága előtt írt alá a két szervezet elnöke.

Lesz szerződés?

csaky-nagypeti.jpg

Az MKP márciusi tisztújító kongresszusa elfogadott egy határozatot, mely szerint a párt együttműködési szerződést köt ifjúsági társszervezetével. Megköttetik-e még ebben az évben a keretszerződés, erről kérdeztük Nagy Pétert, a Via Nova ICS országos elnökét.

Közösségünk fennmaradása és boldogulása a legfőbb cél

csaky-pal.jpg

Kérdéseinkre Csáky Pál, az MKP elnöke válaszol
Szerző: Szabó Géza

Az MKP a végsőkig kiáll a komáromi egyetem mellett

szigeti-laszlo01.jpg

A szlovákiai magyarok elveszíthetik egyetemüket. Az új előírások szerint ugyanis, melyeket Ján Mikolaj (SNS) iskolaügyi miniszter készít elő, a komáromi egyetem szakfőiskolává alakulna át, mely nem lenne jogosult sem a magiszteri, sem pedig a doktori cím adományozására. Nagy valószínűséggel hasonló sors várhat a Rózsahegyi Katolikus Egyetemre is.

Tíz pontban bírálja az MKP a kormánykoalíciót

csaky-pal01.jpg

Az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén egy 10 pontos nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az MKP bírálja a jelenlegi kormánykoalíció tevékenységét.

A szlovák parlament visszaforgatta az idő kerekét

szlov-parlament.jpg

A Magyar Koalíció Pártja szerencsétlen lépésnek tartja a szlovák parlament részéről a Szlovák Nemzeti Párt képviselői által beterjesztett határozat elfogadását a szlovákiai viszonyok II. világháború utáni rendezéséről szóló denacifikációs dokumentumok érinthetetlenségéről, amely megerősíti a Csehszlovák Köztársaság területén 1945-48 között alkalmazott módszereket.

Tartalom átvétel