A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Szövetség a Közös Célokért Társulás tavaly novemberben hirdette meg „A Mi Európánk” című interregionális vetélkedőt, a magyarországi és a határon túli magyar középiskolások számára. A vetélkedő két fővédnöke tavalyhoz hasonlóan Herczog Edit és Mészáros Alajos, EP-képviselők.
Az SDKÚ-DS, az SaS, a KDH és a Most-Híd szombaton megállapodtak a leendő kormány miniszteri és államtitkári tisztségeinek elosztásáról, az SZK Nemzeti Tanácsában betöltendő vezető posztok elfoglalásáról és a kormányprogram fő téziseiről, így ma 17 órakor Pozsonyban a Prímás-palota tükörtermében ünnepélyesen aláírják a koalíciós szerződést.
Sokkal gyorsabban alakul az új szlovák kormány, mint a cseh. Az azonban csak később dől el, valóban jót hoz-e ez Szlovákiának.
Az MKP a Cirill és Metód-szobor elhelyezésének tervezett módját 2010. július 4-én Komáromban a cirilli és metódi üzenet meggyalázásának tartja.
Az alakuló kormány kisebbségeket érintő programtézisei csupán annyit jeleznek, hogy az új kabinet elődjével ellentétben nem akarja molesztálni a szlovákiai magyarokat, de attól már fél, hogy bármit is tegyen értük – írja a Sme csütörtöki kommentárjában.
A Magyar Koalíció Pártja sajnálattal tapasztalja, hogy az alakuló jobb-közép kormánykoalíció nem talált kellő erőt ahhoz, hogy végrehajtsa az elmúlt két évben megfogalmazott ajánlásokat az ország nemzetiség-politizálásának javítására.
Sajtóközlemény - Az MKP visszautasítja Ján Mikolaj oktatási miniszter ama kijelentéseit, amelyeket az idei extern érettségi vizsgák értékelése kapcsán hozzánemértő és sértő módon a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai címére tett.
Kedden a törvényhozás épülete előtt diáktüntetés készül a hazafiassági törvény ellen. A tüntetés, melynek címe „Egyszer s mindenkorra szemétkosárba a hazafiassági törvénnyel”, egyúttal felhívás is lesz a politikusok felé, hogy foglalkozzanak komolyabb témákkal.
Tizennyolc politikai párt küldte el jelöltlistáját a Központi Választási Bizottságnak a vasárnapi határidőig – közölte Lívia Škultétyová, a bizottság jegyzője.
A választási kampány vitathatatlanul a legfontosabb, s egyben legszórakoztatóbb eleme az állandó politikai csatározásoknak Szlovákiában. A pártok ebben az időszakban szólítják meg konkrétan választóikat, s nyílnak meg leginkább az emberek előtt. A kampány elméletéről Öllös László politológust kérdeztük.
Június 12-én, szombaton lesznek Szlovákiában a parlamenti választások – jelentette be Pavol Paška, a pozsonyi törvényhozás elnöke.
Sajtóközlemény - Szigeti László, az MKP parlamenti képviselője a parlament soron következő ülésére beterjesztette az oktatási törvény módosító javaslatát, amelynek célja, hogy több gyerek számára tegye lehetővé a napközi otthonok látogatását.
Mészáros Alajos szlovákiai és Herczog Edit magyaországi képviselők fővédnökségével a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület és Szövetség a Közös Célokért társulás közösen hirdeti meg „A mi Európánk” című vetélkedőt, Magyarországon a Közép-dunántúli régióban és az azzal határos szlovákiai területeken tanuló háromfős középiskolai csapatok
Az MKP és az RMDSZ javaslatára bonni kongresszusán határozatot fogadott el a néppárt. A szinte egyhangúlag megszavazott dokumentum hivatkozási alapként is szolgálhat a jövőben a kisebbségi jogokra vonatkozóan.
A felvidéki hip-hoppos Attilah, MC Gőzzel közös Bulvár című klipje a jelöltek közt van az év klipje kategóriában a hiphop.hu,sprite is rite által hirdetett versenyben. A nóta trackjéhez tartozó mozgóképek 2008 nyarán lettek felvéve a komáromi Tiszti pavilonban és a keszegfalusi szivattyúházban.